Közelgő ünnepek
 
TikTok követés
@prekambrium
 
Társoldalak
 
Címkefelhő
 
Tudós Palánták
Indulás: 2017-05-01
 
Szereplők, akikkel méreg végzett a sorozatban

Ebben a modulban összegyűjtöttem nektek azokat a karaktereket, akik nem "hétköznapi" halált haltak, hanem más valami vezetett halálukhoz pl. mérgezés. Lássuk,kik ők, és mi volt a haláluk oka.

 

01.) III. MEHMED SZULTÁN

 

Rögtön a sorozat elején máris egy halálesettel találkozunk, amely nem másé, mint Ahmed herceg apjáé, Mehmedé. Mehmed Safiye szultána legidősebb gyermeke volt, aki a családi hagyományokhoz híven semelyik hercegnek nem kegyelmezett, akiről úgy vélte, féltheti tőle trónját. Így türtént volna ez Ahmeddel is, akit szövetkezések közepette védett meg Handan a férjétől, ugyanis Dervissel, a Giray-testérekkel és Reyhan agával szövetkezve lassan ható méreggel ölték meg. Erről később tudomást szerez Kösem ,amint Reyhan és a főorvos beszélgetését kihallgatja, miközben szökésben van a palotából.

 

 

 

02.) FAHRIYE SZULTÁNA

 

Fahriye a sorozat szerint szintén Safiye gyermeke, méghozzá leánya, aki vele él a Topkapi Palotában. A szultána egy naiv, és roppant befolyásolható hősszerelmes volt, akit érzelmei Mehmet Girayhoz kötöttek sokáig. Ebből kifolyólag sikerült a herceg testvérének rávennie, hogy fertőzze meg himlővel az uralkodót, ami egyet jelentett az árulással. Ez a cselszövés csakhamar napvilágot látott, és Ahmed szörnyű halállal sújtotta érte nagynénjét: Dervissel, aki a férje volt ekkor már, halálra mérgeztette. A szultána halált a nép úgy tudta, hogy csendesen elaludt.

 

 

 

03.) HANDAN SZULTÁNA

A teljes méretű képhez kattints ide

Ahogyan ezt már főoldali bejegyzésemből tudhatjátok, Handan az egyike volt azoknak, akik Mehmed szultánt eltették láb alól, hogy védjék ezáltal Ahmedet. Öngyilkosságához többek között az ebből fakadó lelkiismertfurdalás, valamint a Dervis iránti érzelmei vezettek. A mérget vízzel keverve itta meg, fia karjai közt halt meg.

 

 

04.)  I. AHMED SZULTÁN

A teljes méretű képhez kattints ide

Ahmed is azok közé tartozik sajnos, akik méreg általi halált haltak, viszont a csavar épp Safiye oldaláról érkezik a töreténetbe. A ravasz szultána ugyanis a paotába viteti Kösem húgát, Yasemint, aki szinte teljesen elcsavarja az uralkodó fejét. Ám ez csapda: Safiye szultána ez által igyekszik mindent elkövetni, hogy unokáját a föld alá tiporja mindazért a szenvedésért, amit túl kellett élnie miatta. A csel csakhamar beteljesül, és Ahmed a méregtől gyomorvérzést kap. Kösem karjai közt hal meg a kertben, ahol szerelmük sok évvel ezelőtt elkezdődött. Halála előtt arra kéri, kormányozza az Oszmán Birodalmat, valamint ne gyászolja őt sokáig, és vigyázzon gyermekeikre.

 

 

05.) SAFIYE SZULTÁNA

A teljes méretű képhez kattints ide

Safiye szultána eredetileg egy velencei kereskedő gyermekeként látta meg a napvilágot. Már a Palotába vitelekor kiderült, hogy senkinek nem hódol be, és ez meghatározta további életkörülményeit. A szultána hihetetlenül hataloméhes, kapzsi, és rafinált asszony volt, akin csak egy ember tudott túltenni a palotában: Kösem. A néhai valide öngyilkos lett fia és önnön harcának elvesztése miatt. Halála előtt Kösemnek adta a Hürremtől örökölt szultáni gyűrűt. Bülbül aga vállára dőlve hunyt el.

 

 

06.) HALIME SZULTÁNA

 

Halime is egyike volt Kösem ellenségeinek, akit anno Handan és Safiye szultána úgy ugráltatott, ahogy kedve tartotta. Halime árulást követett el, ugyanis validesége alatt Kösem tiltása ellenére is, kivégeztette Oszmán szultánt. A szultána ezt úgy torolta meg, hogy mérget itatott Halimével. Halime fia, Mustafa karjai közt halt meg.

 

 


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG